A sebészet története a távoli újkőkorig vezethető vissza. Az idők előrehaladtával a sebészet gyorsan fejlődött, ami viszont ösztönözte az aszeptikus technikák és a sterilizációs módszerek fejlődését. A 19. században megszületett az aneszteziológia, az első altatásos műtétet 1846-ban végezte el egy amerikai fogorvos. Bár az eljárás egy könyvtári tanteremben zajlott, és senki nem viselt fehér köpenyt, ez valóban a műtő történetének kezdetét jelentette. A műtő evolúciója: A műtők első generációja Genesis egyszerű műtőként ismert. Az orvostudomány fejlődésével 1886-ban a bakteriológia fejlődése és a gőzsterilizálás feltalálása; 1887-ben bevezették a műtét közbeni kézmosási módszert; 1897-ben maszkokat kezdtek használni a műtét során; és 1898-ban a sebészeti köpenyeket{11}}100 év felett kezdték használni.
A 20.-században Európában a kórházak külön műtőket kezdtek kialakítani a különböző osztályaikon, ezzel megkezdődött a műtők második generációja, amelyet pavilontípusnak nevezünk. 1937-ben rendezték meg a párizsi világkiállítást, és ekkor hozták létre hivatalosan a modern műtőt.
A 20. század közepén megkezdődött a kórházi osztályok központosítása, a műtők pedig harmadik korszakukba léptek: a Központi Típusú Műtőbe (OPR). 1955-ben hivatalosan is megnyílt a Tokiói Egyetem Központi Típuskezelési Tanszéke, ezzel megkezdődött a központosított műtők létrehozása Japánban; 1963-ban az Egyesült Államokban kidolgozták a központilag ellátott műtői elrendezést; 1966-ban az egyesült államokbeli Barton Memorial Hospitalban létrehozták a világ első lamináris áramlású tiszta műtőjét; 1969-ben pedig a brit Egészségügyi Minisztérium által javasolt műtői elrendezés volt a széles körben használt hulladékgyűjtési típus prototípusa.